“Reméljük, hogy ez a lakótelep az antialvóváros példája lesz.” (Zilahy István, 1969.)

Mi?
Ildikó téri református templom

Hol?
1115, Budapest, Ildikó u. 28.

GPS:
47.465676 19.025082

Parkolás:
Az Ildikó téren

Ki?
Szabó István
Zilahy István - Baday József (LAKÓTERV)

Mikor?
1973-1979

Ha az ember gyanútlanul sétálgat a kelenföldi panelházak között, az Ildikó térre érkezve egy pillanatra biztosan megtorpan. Eltart egy darabig, míg az agy értelmezni tudja azt a szokatlan látványt, amely ezen a helyen a szemünk elé tárul. Itt ugyanis egy égi óriás alumíniumból készült építőkockája csapódott be a földbe - legalábbis valami ilyesmire emlékeztet Szabó István templomépülete 1981-ből. Se eleje, se háta, se tornya, se dísze, ám az emberre tett hatása annál nagyobb.

Önmagában már az is meglepő, hogy egy ennyire szűk - mindössze 451 négyzetméteres! - saroktelken egy ekkora tömegű épület áll. A beékelődés érzését tetézi, hogy a mára fákkal, bokrokkal eltakart épület épp a sokemeletes panelházak és a kisebb léptékű, már-már kertvárosias hangulatú házak tömbjei közé épült. Mindebből arra következtethetünk, hogy az építkezés helyszíne kiemelt fontosságú volt az építtető, azaz a külső-kelenföldi református gyülekezet számára. És valóban. Az 1950-ben a Kelenföldi Egyházközösségből kivált gyülekezet mindenképpen itt, ezen a környéken szeretett volna új templomot, hiszen az építkezésig innen csupán néhány saroknyira, a Bartók Béla út közel eső részén működött az imaházuk. Kapóra jött számukra a Kelenföldön zajló hatalmas átalakulás a hatvanas-hetvenes években. A köznyelvben csak Bíbic-telepként csúfolt - a bíbic madárról elnevezett -, egykori mocsaras területen a 20. század közepéig állandó nehézséget okozott a víz. Ekkoriban azonban grandiózus városfejlesztés indult. 1960-ban, a következő ötéves terv részeként új lakótelep építéséről döntött a városvezetés. 10-15 emeletes házgyári paneltechnológiával és öntöttbeton szerkezettel készült lakóházak sora került a tervekre, melyek aztán meg is valósultak. 1983-ig több mint 9000 új lakásba költözhettek be boldog lakók az egykori mocsár helyén. Mindez azt is eredményezte, hogy a reformátusok kis imaháza felértékelődött az ingatlanpiacon. Így válhatott valóra az, hogy amellett, hogy egy közeli telekre tudták cserélni az egykori kovácsműhelyből kialakított imaházat, még arra is maradt pénz, hogy az új templom építését megkezdjék. 1978-ban Szabó Istvánt kérték fel a tervezésre, aki ekkorra már maga mögött tudhatta a Farkasréti katolikus templom felépítését, mely - amellett, hogy szintén formabontó, páratlan alkotás - egyfajta szimbólum is. Amikor 1977-ben Kádár János a Vatikánba utazott, a farkasréti templom fotóval bizonyította, hogy az országban vallásszabadság van.

“A Magyar Népköztársaság a vallásszabadságnál sokkal szélesebb elvet valósít meg: a lelkiismereti szabadságét. Mi biztosítjuk a vallás szabad gyakorlását, egyszersmind a vallásellenes nézetek hirdetésének szabadságát. A teljes lelkiismereti szabadság, amelynek nálunk mindkét oldala megvalósul, egyébként nem proletár vagy szocialista, hanem általános demokratikus követelés, amelyet a feudalizmus ellen harcoló burzsoázia, a polgári demokratikus forradalmak idején már zászlajára írt.” (Népszabadság, 1960. október 8.)

Talán ma is felsejlik a történetben rejlő ellentmondás: egy valóban haladó, minden ízében modern alkotás, melynek nevesített, önálló alkotója és ráadásul szakrális funkciója van, a pártvezetés számára adukártya lehetett. Mindez persze semmit sem von le az épület értékéből. Viszont megmagyarázza, hogy itt, Kelenföldön hogyan épülhetett fel minden különösebb ellenállás nélkül ez a templom.

Szabó István csak idősebb korában fordult a templomépítészet felé, melyben egyesíthette az építészetben és a szobrászatban szerzett jártasságát. Elsősorban így közelített az itteni tervezéshez: egy hatszögletű alaprajzú, ferdehasábot állított a térbe, mely akár köztéri műalkotásként is értelmezhető. A könnyűszerkezetes vázat úgy találta ki, hogy benne a szerkezeti csomópontok láthatóak maradtak, ezek adják meg a templom különleges belső térstruktúráját. Ez egyszerre emlékeztet a gyülekezet korábbi ideiglenes imahelyeire - raktárak, műhelyek -, és egyszerre lett felemelő a maga egyszerűségében. Az 1981-ben felszentelt templomban kétszázan férnek el, a belső tér legmagasabb pontja 15 méter. Az eredeti, fémlamellákkal tagolt üveglapokból álló tetőrészt 2002-ben műanyag lapokra cserélték, így a tető teljes felületén át továbbra is ömlik be a fény. Érdekesség, hogy a bejárat előtt álló, fémből hajlított haranglábban a harangot elektromágnes működteti - az alkotás Bartha Zsuzsa munkája.

„Az Ildikó téri templom az ipari épületek - szerelőcsarnokok, raktárak, kiállítási helyiségek - építésénél alkalmazott eszközök transzponálása szakrális épületre. Az épület térbehelyezése, idomainak merészsége, szokatlansága, csillagvizsgálóra emlékeztető - tehát eleve felfelé orientáló - formája kétségtelenné teszi szakrális rendeltetését.”

(Rév Ilona: Templomépítészetünk ma. Corvina, Budapest 1987.)

Néhány száz métert sétálva egy újabb térbeli kordokumentumra bukkanunk: ez a Kelenföldi Városközpont épülete, a Bikás park mellett. A Zilahy István, Bada József építészpáros által megálmodott épületegyüttes egyszerre volt a kiépülő lakótelep szíve, és a főváros, mintegy hatvan darab művelődési házának módszertani központja. A tervezők bevallott célja az volt, hogy a kelenföldi részt megmentsék az alvóvárosokra jellemző problémáktól: ide a munka végeztével ne csupán pihenni térjenek haza az emberek, hanem vásárolni, szórakozni is legyen lehetőségük egy helyen. Amolyan “pláza előfutár” volt ez, természetesen kiegészülve a közművelődési funkcióval: megépült a BMK (Budapesti Művelődési Központ) épülete is, benne a Szabó Ervin könyvtárral.

“Napjaink egyik legvitatottabb kérdése a modern világvárosok »alvó pontjainak«, lakótelepeinek megépítése. Ha a lakótelepen nincs megfelelő kereskedelmi üzlethálózat, művelődési, szórakozási alkalom, ha a telep nem tudja ellensúlyozni a belváros vonzerejét, s este kihalt, sivár, nem tölti be az annyira jellemző »életzaj«, gyermekzsivaj, a vásárlással járó véleménycsere, az utcán járók hangja — »alvó város« marad. A kelenföldi városközpontot úgy terveztük meg, hogy ezt a sajátos egyedi légkört próbáltuk benne megteremteni." (Interjú Zilahy Istvánnal, Magyar Hírlap 1969./136. szám)

Az 1979-ben a Tétényi és az Etele út sarkán megnyíló üzletházban valóban minden volt: virágüzlet, kölcsönzőbolt, tisztító, fodrász, szabó, fényképész, ruházati és kalapbolt, továbbá patika, óra-ékszerüzlet, GELKA-szerviz, mértékszabóság, cipőbolt és büfé is. Az árkádok alatt piac várta a vásárlókat. Akik pedig inkább a pihenés miatt érkeztek, 1980-tól a moszkvai olimpia tiszteletére elnevezett Olimpia moziba ülhettek be egy vetítésre.

“Itt voltam először moziban 1982 a film címe pedig Az idő urai. Arra is jól emlékszem mikor iskolái ünnepségek alkalmából voltunk a moziban a mozis nénik a teremben a fal mellett vigyáztak, hogy senki ne fogdossa vagy dőljön neki a domború falburkolatoknak, mondván beszakad!”

A tervezők és a kivitelezők tehát mindent megtettek, hogy a rendszerint nem túl tágas, átlagosan 50 nm alapterületű lakásokban élők szívesen töltsék a városközpontban az időt - szokatlan az is, hogy a koncepcióterv kidolgozásába még szociológusokat és pszichológusokat is bevontak. Az elképzelést sikeres megvalósítás követte, még akkor is, ha mára a városközpont épülete igencsak megkopott. A sokáig forgalmas üzletek közül ma már több is üresen áll, ám a környék továbbra is igazi centrumként működik - ehhez nagyban hozzájárult a Bikás park felújítása és a négyes metró állomásának kiépítése. Kelenföldről senki nem mondhatja ma sem, hogy alvóváros.