Mi?
Harang-völgy, Budapest

Hol?
1121, Harangvölgyi út

GPS:
47.5108455782949, 18.971415271789002

Parkolás:
Béla király út és Zugligeti út találkozásánál

„Egy darab Svájc” - így jellemezte Jókai Mór Útleírások című művében a Harang-völgyet és a környező vidéket. A Normafa alatt húzódó táj, benne a régi villák és nyaralóépületek ma is elvarázsolják az erre járót, ráadásul a völgy története is sok izgalmat tartogat. Itt az ideje felfedezni!

Ma már nehéz elképzelni, hogy valaha a Normafához vezető földutak mellett megannyi kocsma várta a kirándulókat. Pedig a 19. században hangos volt a környék a vidám hangulatba keveredő kompániák zajától. Ide jöttek ugyanis Pestről és Budáról is kikapcsolódni a baráti társaságok - ez a környék híres volt jó borairól, kellemes kerthelyiségeiről. A kockás abroszos, meleg ételt is kínáló vendéglők mellett több olyan alkalmi borkimérés is működött, mely csak addig tartott nyitva, amíg a hordókban volt bor. Ha kifogyott, a következő termésig az ajtót bezárták, és a szomjas túrázóknak tovább kellett állniuk. A Harang-völgy aljában, a mai Janka út. 2. szám alatt működött a Haranghoz címzett kocsma, állítólag erről kapta a nevét a Normafáig felnyúló völgy. Ezt, az eredetileg bizonyos Schröger Mátyás vízivárosi mészáros tulajdonában álló majorságot a 1800-as évek közepén Sina György báró örökölte, akinek a neve a Lánchíd építése kapcsán lehet ismerős: ő volt a hídépítés legfőbb mecénása, a hagyomány szerint Jókai róla mintázta az Aranyember című regény főhősét. Egy, a Sina korában készült birtokösszeírásból kiderül, hogy az akkori épület négyszobás volt, és benne két konyha is helyet kapott. Egészen az 1890-es évekig állt a Haranghoz kocsma, amikor is az épületet az akkori tulajdonos lebontatta, és helyére került a ma is látható nyaraló. Nagyjából ekkoriban tűnt el a mai Janka út. 1. szám alól is a borozás hagyománya: a korábban Vadászudvar nevű kocsma sorsa ugyanis éles fordulatot vett - 1891-ben itt nyílt meg a Zugliget első iskolája, melynek 1898 óta áll a ma is látható iskolaépülete. Megváltozott tehát a környék, lassan állandó lakosok népesítették be a hegy lankáit, és a jókedvű kirándulók máshol oltották a szomjukat. Az ok részben a város növekedése, részben pedig az 1800-as évek végi filoxéra-járvány volt, amely az addig virágzó szőlő- és borgazdálkodásnak véget vetett. Ma már csak az itteni völgyek nevei emlékeztetnek ezekre az időkre - a Harang-völgy mellett ugyanis a szomszédos Csillag-völgy is az egykor ott működő kocsmáról kapta a nevét.

„Negyven évvel ezelőtt a Svábhegy maga is még ősvadon volt. Füvészek és rovargyűjtők számára valódi kincsbánya. Virágos növényzete közt a legritkább fajokat lehetett találni; a pompás rovarok és lepkék, a halálfej sphinxes és éji pávaszemek, különösen a ritka szép oleander-pillangók messze földről idecsalogatták a természettudósokat. Az erdőkben biztos tanyát tartott a borz; a menyét ellátogatott a tyúkudvarokba, s a rókák úgy el voltak szaporodva, hogy úton-útfélen lehetett szép kifejlett példányaikkal találkozni. Gyönyörű nagy kígyókat lehetett látni a bokrok között és a fákra fölfutva; a mély utakban óriási békákat, melyeknek a hangja bőgéshez hasonlít, itt „csirke-békáknak” hívták őket; a János-hegyen viperák is voltak s kígyó alakú skinkek. A madárvilág is gazdagon volt képviselve.” - Jókai érzékletes leírása valamikor az 1800-as évek közepére repíti az olvasót, de a jó hír az, hogy majd’ kétszáz évvel később is hasonlóan gazdag a Harang-völgy! Állítólag ma is a főváros egyik leggazdagabb és legkülönlegesebb növényvilágú szeglete, ahol a botanika kedvelői a hegyoldalba kapaszkodó hársak között tarka kosbort, leánykökörcsint is felfedezhetnek. A kiemelten védett növények miatt a park gondozói mozaikos kaszálással tartják karban a völgyet, ez azt jelenti, hogy figyelnek az egyes növény- és rovarfajok élő- és táplálkozási területére. Van olyan rész, ahol ezért évente csak egyszer kaszálnak. Biztosan ez is hozzátesz a völgy különleges atmoszférájához - akármelyik évszakban sétáljunk is itt, olyan érzésünk lehet, mintha az Alpokaljának egyik festői vonulatába csöppentünk volna.

A hegyi hangulat különösen erős télen: ha havazik, a Harang-völgyben sokáig megmarad a hó. Nem csoda hát, ha az 1930-as évektől kezdve telente igazi síparadicsommá változott a völgy és vidéke. Rájött ugyanis a tulajdonos, hogy az egyre népszerűbbé váló sportág szerelmesei akár jócskán fizetnek is azért, hogy sportszenvedélyüknek hódolhassanak. És persze a kényelemért már abban az időben is hajlandóak voltak áldozatot hozni az emberek. A Harangvölgyi Téli Sport Telep egyfajta klubként működött: belépődíj megfizetése ellenében többfajta szlalompálya, ugrósánc, melegedő és büfé, valamint a saját sílécek tárolására alkalmas helyiség állt a vendégek rendelkezésére. Annak ellenére is óriási sikere volt a telepnek, hogy a Normafa más lejtőit ingyenesen lehetett használni. Néhány év múlva már esti világítás is volt a pályákon, ezzel a munka után érkezőket is idevonzották. A sporttelepen síversenyeket rendeztek, és a szerencsésebb iskolások itt tanulhatták meg a sízés alapjait az erre rendszeresített oktatásokon. A második világháborút követően a sporttelep már nem működött, manapság a havas lejtőkön csak a rutinos sízők élvezik a sebességet, hiszen kijelölt pálya nem fut itt.

A hely téli hangulatához egy legenda is tartozik: állítólag az erdő mélyén élt egy zöldszemű, hosszú szakállú varázsló, aki karácsonykor a jó gyerekeknek egy fagyöngyökkel teli gallyat ajándékoz. A fagyöngy apró, sárgás színű termésgömbjei melegséget és békét hoznak az otthonokba, ami különösen jól jön a fagyos napokon. Nem tudni, hogy manapság is errefelé rejtőzik-e ez a jószándékú varázsló, de az biztos, hogy a Harang-völgy alsó részén megbújó apró házak ablakai mögé könnyen képzel mesebeli jóságos tündéreket, csodalényeket az ember. A várostól csak pár lépésnyire vagyunk, mégis egy teljesen más világban, ahol Jókai mondatai különösen érvényessé válnak: „Vannak vidékek, amelyeknek igéző hatása az emberi kedélyre el nem tagadható, amiknek múltja belesugall a jelenbe.”