Szenzációs sztorik az Ezredéves Országos Kiállításon – szubjektív válogatás
Pezsgőző pesti polgárok egy futurisztikus fényszínház előtt, az Andrássy utat elárasztó matyó lakodalmas menet és egy égi monstrum a Városliget felett – íme, a 130 évvel ezelőtti Millenniumi Kiállítás legizgalmasabb, elfeledett kulisszatitkai.
Ebben a cikkben megmutatjuk:
- Hogyan vált egy Mezőkövesdről érkező matyó lakodalmas menet az 1896-os kiállítás egyik legvitatottabb eseményévé.
- Miként működött a Városliget éjszakai csodája, az elektromos fényszökőkút, és milyen titkokat rejtett a föld alatti gépterem.
- Milyen kalandokat élt át Hegyi Aranka, a korszak ünnepelt primadonnája, amikor kosárba szállt Godard kapitány óriási léghajóján.
Czakó Zsófia
Amikor 130 év távlatából visszatekintünk az 1896-os Ezredéves Országos Kiállításra, a Városliget gondtalan csodaországnak tűnik, ahol a legújabb technikai vívmányok és a leggazdagabb tradíciók éltek egymás mellett. Ám ha a csillogó kulisszák mögé nézünk, gyorsan kiderül: itt sem volt minden arany, ami fénylik. A korszak legnépszerűbb attrakciói mögött szinte mindig megbújt valamilyen emberi dráma, nehézség vagy csupán a kényelmetlen valóság. Íme a mi szubjektív kedvenceink – a maguk árnyoldalaival együtt.
Amikor a tradícióból vásári mutatvány lett: a millenniumi matyó lakodalom
1896. szeptember 8-án, hajnali 6 órakor egy 150 fős lakodalmas nép gördült be a Keleti pályaudvarra Mezőkövesdről. Bár a kiállítás a modernizációt hirdette, a tradicionális rendezvények mégis óriási közönségsikert arattak. A Városligetben felépített Néprajzi Falu valóságos szenzációvá vált. A 24 lakóportából álló lakóházak és gazdasági épületek hűen tükrözték a történelmi Magyarország különböző tájegységeinek és nemzetiségeinek kultúráját. És itt, a Néprajzi Faluban kapott helyet egy különös rendezvény: a mezőkövesdi matyó lakodalmas menet. Az ifjú pár – a 23 éves Gáspár József és a 18 éves Csirmaz Mária – autentikus kísérettel érkezett. Hoztak magukkal három lovat, egy díszes szekeret és egy teljes cigányzenekart is. A díszbe öltözött menet zeneszóval vonult végig az Andrássy úton, egészen a Terézvárosi plébániatemplomig. A pesti polgárok teljesen megőrültek a látványért: szabályosan megrohamozták a látványosságot, az Andrássy utat pedig elöntötte a kézzel hímzett ruhák színpompás virágtengere.
A szintén a Néprajzi Falu területén található Debreceni csárdában elköltött ebéd és a Jász-ház udvarán ropott tánc közben azonban a vidámság mögött már feszültség is vibrált. A sajtóban komoly vita robbant ki: többen felháborodtak azon, hogy a pesti elit úgy bámulja a vidéki magyarokat, mintha „rézbőrű indiánok” lennének egy funkciójából kiragadott vásári mutatványban, egyfajta emberkertben.
„Ne mutogassanak minket, hírnevünk elég van már, a bajunkon segítsenek inkább” — fogalmazódott meg a Borsod c. lapban az öntudatos tiltakozás.
Egy kommentár szerint egyenesen kudarccal végződött az esemény, mert a pesti közönség csak a szenzációt kereste a valódi kultúra helyett: „Ősi viseleteknek és népszokásoknak bemutatásához alkalmak és keretek kellenek… Ne feledjük el, hogy a patak vizének üdesége is csak az árnyas forrásnál élvezhető, s nem ötven kilométerrel odébb, a folyóban. Éppen így báját veszti az a népszokás is, amelyet az élelmesség kiragad megszokott környezetéből, hogy vásári mutatvánnyá tegye.”

Esti varázslat a vízen: a fényszökőkút
A Ligetben álló, monumentális Iparcsarnok előtti korzót estére a futurisztikus, világító szökőkút fénye járta át, amely a rendezvény egyik leglátványosabb technikai szenzációja volt. A javarészt még gázlámpákkal világító Budapesten a kút elektromos reflektorai vakító fénnyel ragyogtak fel, melyet mindenki látni akart.. A katonazene ütemére meginduló vízkatedrális előtt esténként tízezrek álltak tátott szájjal – sokan közülük ekkor láttak életükben először elektromos fényjátékot. A tehetősebbek a kiállítási épületek teraszairól, pezsgőzve figyelték a 20-25 méter magasra felrepülő, színváltós vízoszlopokat.
Potyázók a bokorban és pokoli katakombák
A romantikus, fényárban úszó idill mögött azonban a felszínen és a mélyben is komoly harcok dúltak. A medence szélén álló sűrű bokrok mögött potyázó pesti suhancok bujkáltak állandóan , akiket a gépészek csak úgy tudtak megregulázni, hogy a jéghideg vízsugarakat „véletlenül” rájuk irányították, így esténként menetrendszerűen bőrig ázott polgárok menekültek a sötétben.
A valódi dráma azonban a medence alatt zajlott. A szökőkút szellőzés nélküli katakombáiban az óriási ívlámpák és gőzpumpák miatt gyakran 50-60 fokos hőség uralkodott. A munkásoknak ebben a fojtogató forróságban, kézzel, rohamtempóban kellett a nehéz színes üvegtárcsákat forgatniuk, miközben a lámpákból mérgező gázok szabadultak fel. Nem egyszer fordult elő, hogy a műsor kellős közepén a vízsugár hirtelen megállt egyetlen színben: fentről senki sem értette az unalmas fehér fényt, lent viszont olyankor épp az elájult munkásokat pofozgatták életre. Ráadásul az elképesztő fogyasztás és az üzemeltetési költségek miatt a csoda nem maradhatott velünk: a zárás után az egészet leszerelték, a géptermet pedig sietve betemették.

Primadonna a fellegekben: Hegyi Aranka léghajója
Ha pedig a rendezvények és a vízkatedrálisok nem lettek volna elegek, a millenniumi ünnepségek a levegőt is birtokukba vették. A Városliget egét ekkoriban Louis Godard francia kapitány óriási léghajója uralta. A monumentális, selyemből készült sárga-kék égi monstrum a kiállítás legkeresettebb attrakciójává vált.
A legnagyobb szenzációt mégis az keltette, amikor 1896. június 26-án a korszak imádott primadonnája, a Népszínház gyönyörű csillaga, Hegyi Aranka úgy döntött, elfogadja a kapitány egyik exkluzív szabad repülésre szóló meghívóját, ahol a léghajót teljesen eloldozták a földtől. A kosárban a bájos művésznő mellett helyet kapott még a híres csillagász, Konkoly-Thege Miklós is. Hegyi Aranka hatalmas elszántsággal és eleganciával bírta a magasságot, miközben finom selyemruhái lobogtak a szélben.
Papírfecskék, zötykölődő vonat és az enyészet
Bár az utazás a magazinok címlapján az égi luxus netovábbjaként jelent meg, a valóság jóval kényelmetlenebb és kiszámíthatatlanabb volt. A navigáció mai szemmel nézve egyszerű módon zajlott: modern műszerek híján Godard kapitány folyamatosan széttépett papírdarabokat dobált ki a kosárból, hogy lássa, merre fúj a szél és merre süllyed a ballon. És mivel a szerkezet szinte irányíthatatlan volt, a szél messze elsodorta őket a csillogó Városligettől. A pesti dívát és a tudós társaságot a kapitány végül a Rákospalota határában lévő, kietlen réten tette le. Az égi luxus után az ünnepelt hírességek kénytelenek voltak egy koszos, zötykölődő, hétköznapi vonattal visszadöcögni a fővárosba.
Ha több történetet szeretnének hallani a Millenniumról, várjuk önöket ünnepi programjainkon.


